Kis híján megismétlődött az Olaszliszkai mészárlás.

A Facebookról szereztünk tudomást, hogy kis híján megismétlődött az olaszliszkai lincselés, amelyet romák követtek el nem roma polgárok sérelmére. Most is rémesen hasonló volt a helyzet, egy nem roma polgárunkkal szemben.

A Facebook leírás a következő:

Most jöttem haza és ezzel a hírrel fogadtak. A média persze hallgat.

2018 október 6-án Encs, Fügöd településrészén, az ottani boltos nőt, meglincselték.
Az elmondások szerint a településen haladt a kocsijával, állítólag lassabban is a megengedettnél. Egy helyen az útszélére krumplis zsákok voltak lerakva, amely mögül hirtelen az úttestre rohant egy cigánygyerek. Az asszony kiszállt segítséget nyújtani.A gyereknek kibicsaklott a bokája, amit a helyi betelepült cigányok nem hagytak megtorlatlanul.Pillanatok alatt körülvették és majdnem agyonverték.Az életét egy helyi cigány asszony mentette meg, azzal, hogy ráborult a nőre, saját testével védve,(Respekt) így is súlyos sérüléseket szenvedett, állapotáról nincs hír.
A sértett autóját összetörték, felborították, totálkáros lett.
A rendőrség és a mentő is kivonult.
Az asszony házát állítólag rendőrök vigyázzák.

Ez persze nem érdemes hír a médiák számára.

Csak egy javaslat. Ha ilyen szituációba kerülsz, ne állj meg azonnal. Menj még egy kilométert és onnan hívd a 112-őt, hogy életben és sértetlenül térhess haza.

Ha hasonló esetet tapasztal, akkor kérjük írja meg a hireink@yahoo.com -ra

 

[gs-fb-comments]



 




 

Author: tenyekadmin