NÉPIRTÁS FELSŐFOKON

Még egy kezdeti emlék…

✍? Annyi sokszor megfogadtam…. Megfogadtam, hogy nem írok erről, nem beszélek az érzéseimről, gondolataimról. Mert minek? Néha elgondolkozom magamon is. Lehet nekem is hallgatnom kellene? De én nem tudok. És gondolkozom tovább, kattog az agyam, és nem értem.
Nem értem, hogy miért normális dolog az egy országban, hogy gyerekek éheznek, nyugdíjasok kuporgatnak, családok kerülnek utcára, idősek fagynak meg otthonaikban, és közben egy senki által meg nem választott, önmagát fiatalok pártjának nevező vénülők gyülekezete felvállalja és viszi a reumás hátán az embertelenséget.
Nem értem, hogy hogy jön ahhoz egy semmire sem jó álpárt, hogy ítéletet mondjon a civilek felett, hogy megtévesztett embereknek aposztrofálja azokat a tízezreket, akik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy kevesebb ember, kevesebb gyermek éhezzen, fázzon.
Nem értem, hogy egy magát kereszténynek valló, Bibliára esküdöző senkiháziak gyülekezete, hogyan képes földönfutóvá, nincstelenné tenni saját népét, saját vérét.
Annyi mindent nem értek, annyi mindent nem tudok. De van amit igen. A 2018-as országgyűlési választás csalás volt. Ehhez nem kell bíróság, ehhez nem kell kupaktanács, sőt még javas asszony sem kell. Ettől függetlenül az a pármillió ember, aki nem volt képes megemelni a hátsóját és csak legyintett, amikor választani kellett, most pedig nyögi a kormány rablógazdálkodását, az megérdemli. A pártok, amelyek már akkor osztották a rangokat, amikor még a jó édes anyukájukon kívül senki nem szavazott rájuk, akkor is egymás kinyírása volt a fő szempont, a bársonyszék puhasága lebegett a szemük előtt, azok is megérdemlik. De a gyerekek? Azok ezt érdemlik? A gyerek nem érték? Csak Mészáros Lőrinc érték? Rogán Cilike? Lázár jó parti gyereke? Orbán Ráhel lábikója? Ez lett az érték? Hát meg is lett az eredménye.
És azt kell most mondjam, hogy mindannyian megérdemeljük, akik nem fogunk egy lapátot és vágjuk szájon ezeket a semmirekellő, élősködő senkiházi rablókat. Meg azok is, akik valami ismeretlen okból, talán a kamaszkori szerelmüket látva valamely politikusban, utolsó vérükig mennek, szavaznak, védik a védhetetlent, vállalják a vállalhatatlant. Hogy meddig mehet ez így tovább? Talán míg már tényleg nem lesz semmink. Sem múltunk, sem jövőnk, sem életünk, sem veszíteni valónk. De nem kellene megvárnunk még egy telet! Bár a hó sok mocskot eltakar, de míg egyeseknek a márványból kiépített kandalló melegét jelenti, addig másoknak talán éppen a halált.

Szerző: Architektura

Author: admin